Bemutatkozás

A Baranya Mazsorett Egyesület 2012-ben alakult Pécs városában. Jelenleg az együttest a Kodály Zoltán Gimnázium, a Pécsi Református Iskola két korosztálya, a Szieberth Róbert Általános Iskola Mazsorett Csoportja, a PTE 1. számú Gyakorló Iskola és Bogád Község Mazsorett Csoportja alkotja, így összesen az együttes 45 fővel büszkélkedhet.  Az iskolák biztosítják a próbatermet, a tanulók pedig a korosztályonkénti utánpótlást.

Az egyesület fontos céljának tartja a mozgáskultúra fejlesztését, a szabadidő hasznos eltöltését és a táncosok kulturális művészeti foglalkoztatását, szem előtt tartja a közösségi élet és a csapatszellem építését. Célja továbbá a fiatal lányok kitartásra, felkészültségre, fegyelemre és az egészséges életmódra való nevelése.

Az egyesület kiemelt feladata többek között a tagok minőségi oktatása, fellépési lehetőségek biztosítása és a színvonalas edzés körülményeinek megteremtése. A lányok rendszeresen vesznek részt fesztiválokon, külföldi és belföldi fúvószenekari találkozókon és falunapokon. A versenyek sikerességét az edzőtáborok segítik, ahol a táncosok új koreográfiákat sajátítanak el és erőnléti edzéssel alapozzák meg állóképességüket. A folyamatos fejlődés érdekében a csoport rendszeresen részt vesz továbbképzéseken, ahol nem csak a tagok, hanem az edzők is folyamatosan frissítik tudásukat.

Vezető tisztségviselők

Házenauer Vivien, a Baranya Mazsorett Sportegyesület Elnöke, a mazsorett csoportok alapítója és vezető edzője, aki a tagok koreográfiai, technikai és művészeti képzéséért felelős. Jelenleg heti nyolc edzés keretein belül képzi és készíti fel, az egyesület senior és junior kosoztályú csapatokait fellépésekre és versenyekre, továbbá részt vállal az utánpótlás csapatok kinevelésében, alsós korosztályú gyerekeknek tart heti 2 órás edzést, annak érdekében, hogy később a kisebbek is csatlakozhassanak a versenyekhez. 

Ezen felül feladatai közé tartozik a versenyeztetés teljes körű megszervezése és lebonyolítása, saját rendezvények megihletése és koordinálása, illetve az adminisztratív feladatok ellátása. Saját továbbképzéséről önerőből gondoskodik a mazsorett szövetségek hivatalos oktatóinak és versenytáncosoknak, illetve külföldi profi mazsorett edzők és versenyzőknek a segítségével.

Polgár Petra, a Baranya Mazsorett Egyesület Alelnöke a kezdetek óta az együttes tagja. Eleinte a senior korosztályú csoport tagjaként, később szervezőként, vezetőként és edzőként vett részt az egyesület munkájában.

Jelenleg alelnökként az egyesület minden feladatkörében dolgozik, részt vállal a szervezési munkálatokban, versenyek és fellépések lebonyolításában. 

Edzők

Dittrich Edina a Baranya Mazsorett Sportegyesület  Edzője 13 éve mazsorettezik, 3 éve Baranya Mazsorett Sportegyesület tagjaként. Temperamentumos személyiségével, jó humorával, kreativitásával, határozottságával hamar segítőjévé vált mazsorettedzőjének, társai hamar elfogadták ötleteit. Az egyesület munkájában, szervezési feladatokban, versenylebonyolításban aktív szerepet vállal.

Rendszeresen részt vesz továbbképzéseken, melynek a megszervezésében is jelentős feladatokat lát el. Ezenfelül önerőből is gondoskodik saját tudásának gyarapításáért. 

Régebbi csoportjából egy táncos szóló produkcióban nemzetközi és országos sikereket is elért. 2019 szeptemberétől egyesületünkben egy hatfős csoportja van, akiket egy nagyobb csoport bontása során az egyesület alapítójától vett át. Az alsó tagozatos lányok több iskolából – Pécsről, Bogádról és Orfűről – járnak a heti két edzésre. Az összetartó kis csapat jó hangulatú próbáinak eredménye, hogy már két éve versenyszinten táncolnak.

Marton Zita a Baranya Mazsorett Sportegyesület  Edzője és táncosa. 2013 óta a Baranya Mazsorett Egyesület tagja, jelenleg a senior korosztályban versenyez. 2017-ben részt vett a Magyar Válogatott Csapattal az NBTA Európa Bajnokságán Hollandiában. Több hazai versenyen indult szóló kategóriában. 

2018 óta saját csapatot vezet, melynek tagjai kiemelkedő sikereket értek el az elmúlt évek versenyein és kiválóan szerepeltek a fellépéseken. 

Csapattagként és edzőként is rengeteg feladat ellátásában segédkezik, mint a versenyszervezések, versenyek lebonyolítása, fellépések megszervezése és az éves rend kialakítása.